A festészet határai izgatnak, elsősorban a több száv éves, tradicionális olaj-vászon technikával olyan dolgokat létre hozni, melyek valahol újszerűek, mégis a tradíciókat megtartva izgalmasak maradnak. Az olajképek, táblaképek megfestése előtt legtöbb esetben rajzokat(tusokat), akvarelleket készítek - a redukált, néhol szinte jellé egyszerűsített ecsetrajzokban továbbra is próbálom a valóság atmoszféráját megőrizni - játszva az elhagyás és kiemelés, az üresség és koncentrált telítettség oppozíciójával, majd mindezt átemelni, és az olajfestményeknél is alkalmazni a szelektáló kompozíciós elveket. Egy-egy témára, gondolatsorra fűzve hozom létre a festményeket. Festészetem alapvetően a "klasszikus/tradicionális", európai hagyományokra épít mind témájában, mind gondolatiságában, de nyitott és módosul az utazásaim hatására.


Dinamizmust és mégis csendet, nyugalmat, időtlenséget kifejezni. Az oppozíció mindig is fontos eleme volt festészetemnek és gondolkodásomnak – ebből a forró, feszes lüktetés, majd a hűvös nyugalom és csend. Egymás nélkül számomra nem léteznek. Az eltolódásuk és megnyilvánulásuk csupán időben jelentkezik – képeimben folytonosan jelen van. Képeim dinamizmusát ez a kettősség és belső feszültség adja. A két világháború közti időszak és jelen korunk közt vonható párhuzam. Ezen időszakok jeleneteit használva, az atmoszférák, az idéző jelenetek természetesen korunkra jelzések és utalások, azonban a próbálom úgy beépíteni ezen időszakokat, hogy ne nosztalgia legyen, miközben a realizmust és a hagyományokat is követtem. Foglalkoztat a keleti és nyugati szemlélet és gondolkodás ellentéte, a vallásos gondolkodás és természettudományos gondolkodás kapcsolata. Ez utóbbinak alapján a tudomány, technika majd a technológia elképesztően gyors fejlődésnek indult, aminek látható áldásos, de egyben fenyegető oldala is (környezeti-, atom,- géntechnológiai,- katasztrófák lehetőségei, stb.). A fejlődés gyorsulásával a balesetek/katasztrófák valószínűsége és kiterjedése is nő. Ennek egyik oka, hogy az ember olyan sebességeket talált fel és használ, amelyek jóval meghaladják információfelfogó és döntéshozó képességét. Még korunkban is a vallásoknak az etikai támpontok kialakításában pedig nagyon fontos szerepe lehet.


Festészetem alapjaiban expresszív, hangulatokat ragad meg, és az északi ember individualizmusa áll közel hozzám, művészeti filozófiámhoz - a megfigyelő, töprengő ember szemlélete, hogy a részletekben lássa meg az egészet, s így a hangulat érzékeltetésére kerüljön a súlypont. A skandináv népek ősgermán öröksége a kifejlett individualizmus. A közösségi eszméket háttérbe szorítja a légy önmagad gondolata. Az északi magány a kívüről az unalom otthona, benne élve az állandóság biztonsága. Erőteljes individualizmus, a magány magyarázata. Ez a magány mentes minden romantikától, nem vár feloldásra - alapélményről van szó. A magány létélmény. Az északi ember (is) tudja, hogy nincs valódi közösség, mindig egyedül vagyunk. Ez a szélsőséges individualizmus nem fogadja el a készen kapott gondolatokat és eszméket. Magányában maga alkot magának világot, ez életfeladata. Az északiak a magánéletben keresik önmagukat, ott józanok és aprólékosak. A „skandináv magány”, mint életlehetőség, életút...amikor úgy tűnik társra talált... a magány sok esetben akkor teljesedik ki igazán, ha az ember társra talál. A kultúrák feletti örök érvényű férfi-nő kapcsolat történései, a férfi-nő kapcsolatról összrezgései, a dolgok múlandóságával az egyik kardinális téma festészetemben. Férfi és nő, ugyanazon faj kettős biológiai variációja egymásra van utalva. Azonosság és gyökeres különbözőség, vágyakozás és taszítás, a veled nem tudok, nélküled nem bírok története. A természet rendjébe tartozó férfi számára a nőben van valami magasabb rendű, természetfeletti vonás, ami megfejthetetlen a számára. A nő titokzatos lény. Az északi ember individualizmusa...