A festészet megtalálása

Élet és Irodalom, LVI. évfolyam, 17. szám, 2012. április 27.
Gaál József

A váci Görög Templom kiállító termébe belépve erőteljes forma- és színvilággal rendelkező festőt fedezhet fel a kiállítás látogató. Ismerve festészetét tudom, hogy csak ízelítő tőredék fért az amúgy tágasnak ismert templomtérbe. Olyan mûvészről van szó, akinek élete szinte teljesen ősszeforrt festészetével, útinaplója spontán rajzok, melyek alapján újra átélve akvarell és olajképek születnek.

Tóth Angelika festészeti tanulmányai kezdetén vívóleckéket is vett – a testi-lelki harmónia érdekében. Talán az sem túlzás, ha spirituális összefüggést is sejtünk mögötte, mert a szabad ecsetmozgás csak látszat, festészetének lényege a határozott jelek egyöntetűsége. Az állandó mozgást és energikus nyomhagyást, ami minden festményének lényege, megelőzi a koncentráció, a rákészülés. Meditáló előkészületének lényege a nagy olajképek előtti kalligrafikus könnyedséggel feldobott ecsetrajzok, vízfestmények tömege. Azt hinnénk, hogy formajátékokról van szó, pedig a valóság érzéki megjelenítése mellett, komplex képi gondolatok kerülnek ki az improvizatív akvarellek közül is. A redukált, szinte jellé egyszerűsített ecsetrajzok között számos munkájában – az elvont absztrakció ellenére – képes a valóság atmoszféráját megőrizni. Akár a távol-keleti mesterek remekműveiben, az elhagyás és kiemelés, az üresség és koncentrált telítettség, a szelektáló kompozíciós elvek szerint dolgozik. Amíg az ázsiai kalligrafikus ecsetrajzoknál mindig erősen érződik a stilizáló hajlam, a több ezer éves tradíció befolyása, Tóth Angelika munkáinál az európai realista, impresszionista és expresszionista hagyományok folytatását érezzük. Elemzésemből márkivehető, hogy szintézisteremtő szándékkal alkotó művészről van szó, aki nem stílus szimulációkkal idézget, hanem önálló festészetét fejleszti. Tóth Angelika beépítette a modernizmus eredményeit, nem a kubizmusból eredő analitikus, geometrikus absztrakciót, hanem Edward Munch, korai Kandinszkij dinamikus absztraktjai, Emil Nolde, és az utánuk jövő gesztusfestészet legjobbjainak festészeti megoldásait is hasznosítja.

A festmény önreflexív vagy autonóm? – a modernista elméletek agyalása eddig erről szólt – most a teóriák hálójában vergődő kép a téma, az elmélkedők királyai csak mediális burokban tudják elképzelni a kor festészetét. A stílus elsajátítás legalizált szemérmetlensége miatt a képi kifejezés személyessége válságban van. Pedig a valóság ennél összetettebb, szerencsére. Az új generáció számára ez már nem okoz kasztrációs komplexust, sem elméletben, sem a festészeti gyakorlatban, együtt alakultak a média dizájn világával. Az is igaz, hogy a digitális kép szűkös keretével nincs olyan befolyással a festészetre, mint a festészet visszahatása az imitáló, mechanikus képre. Ezért tőlük már idegen a paradigmaváltás traumája és a technika iránti behódoló fetisizmus bódulata. Tóth Angelika nem használ segédanyagként régi analóg fotót, sem digitális képet, de nyilvánvaló, hogy szelektáló tekintete, képalkotó rendszere már átitatódott mediális látványképzés módjaival is. Mégis, mindenáron fotóeredetet tulajdonítanak a dinamikusan megfogalmazott, kontrasztos fény-árnyék és erőteljes színdinamikával létrehozott festményeknek. A sokszor kirívó, expresszionista túlzások, a lendületes festésmód általi kihagyások épp az ellenkezőjét bizonyítják.

A szűrők, filterek, instant elméletek oldódó elegye mintha már végleg károsította volna a józan látást, de mintha az érzelmi motivációkat is végleg érvénytelenítené az egydimenziós pragmatizmus és a technokrata elv. Kontrasztként – részben ennek eredményeként is – állami áldással burjánzik az érzelgős, populáris giccs, A festmény továbbra is érzéki és mentális tér, a különböző látásmódok – a technikai képpel egyetemben – szintézissé válnak az alkotó személyes stílusában. A jelenkor festészetében sokkal fontosabb a perszonális sajátosság, nincs mindent lesöprő festészeti trend, talán a realista törekvések különböző felfogásai érvényesülnek leginkább. Tóth Angelika festészete mentes minden mesterkéltségtől, nem igazodik az érvényesülés érdekében semmiféle elváráshoz. Az Ernst Múzeumban látható Derkovits ösztöndíjasok beszámoló kiállításán festményei a szofisztikált teóriákból, értelmezésekből táplálkozó művek között elkülönülve hirdeti a lehetséges túllépést, a konzervatív nehezékektől is elrugaszkodó festészeti felfogást.

Gaál József